Az együttesrőőől
2005.06.27. 21:48
A Green Day kaliforniai banda. A zenei stílusukról számos ellentétes nyilatkozat látott már napvilágot, de a legtöbbünk szerint punk-rock zenét játszanak (és itt még mellőzzük az egyes albumok stílus szerinti elemzését). Billie Joe és Mike Dirnt gyerekkoruk óta barátok,első bandájukat 14 éves korukban alapították meg Sweet Children néven. 1989-ben dobost is találtak a bandába Al Sobrante személyében. Ezzel egy időben nevüket Green Day-re változtatták. Még ebben az évben -teljesen önállóan- kiadták első cd-jüket 1000 hours címmel.
A banda ezek után szerződést kötött a Lookouts! kiadóval. A 39/Smooth volt az első lemezük. Egy kicsivel később lépett be a bandába Tré Cool. Ő lett a banda új dobosa, s -nagy örömünkre- azóta is ő dobol a csapatban. 1992-ben kiadták második albumukat, a Kerplunk-ot.
. Ezek után a zenekar leszerződött egy másik kiadóhoz, név szerint a Reprise Records-hoz. A Dookie volt az igazi debütáló albumuk 1994-ben. Az album dalai nagy sikert hoztak a csapatnak, a Basket Case 5 hétig vezette az amerikai rock-slágerlistákat. 1995 elején egy újabb számuk, a When I Come Around 7 teljes hétig volt az első a rock-slágerlistán, és az Dookie-ból 5 millió példányt adtak el Amerikában. Ezért az albumért kapták az első Grammy-díjat a Green Day tagjai, mégpedig a legjobb alternatív zene kategóriában.
1995-ben kiadták az Insomniac című lemezüket, mellyel a nyár közepe felé ismét elsők lettek a modernrock-slágerlistán a J.A.R című számukkal. Nem ez volt az egyetlen szám az albumról, ami úgymond "rádió-kedvenc" lett, a Brain Stew illetve a Jaded c. dalokat is szívesen játszották. Ezek után a csapat -rövid pihenő után- kiadta újabb albumát, ami talán karrierjük addigi legjobb anyaga lett, ez pedig a Nimrod.
Az album 80 000 példányban kelt el az első héten, és 10. volt a Billboard listákon. Az első sokat játszott szám a lemezről a Hitchin' a Ride, ami 5. lett a modernrock-listákon. A következő sláger, a Time Of Your Life (Good Riddance) gyorsan elérte az 1. helyet, bár később visszacsúszott a második helyre. Ebben Billie Joe egy szál gitáron játszik, és egyedül énekel. (A Good Riddance szomorú hangulatú, líraibb hangvételű szám. A Vészhelyzet c. sorozatban is hallható, ezért annak idején sok kritika is érte őket.)
Két évvel később, 1999-ben ismét a figyelem középpontjába kerültek, elkezdtek turnézni. 2000-ben kiadták Warning című albumukat, erről az első sláger a Minority lett. Ez már az első helyen nyitott a Billboard slágerlistán. (Eddig a dalig egyetlen számuk sem jutott ilyen gyorsan a slágerlisták élére.) A következő albumuk az International Suberhits, ami tulajdonképpen válogatás az addigi legsikeresebb számokból, illetve megjelent rajta 2 új szerzemény is, a Maria és a Poprocks&Coke.
2002-ben kiadták a Shenanigans-t mind a rajongók, mind a kritikusok legnagyobb örömére. Ezen az albumon található többek közt a méltánytalanul mellőzött Ha-Ha You're Dead is, ami egyébként Mike Dirnt szerzeménye.
2004-ben adták ki az American Idiot című legújabb albumukat, amivel újra (második alkalommal) Grammy díjat is nyertek a legjobb rock album kategoriában. Ezzel az alummal ismét berobbantak a köztudatba, sőt, minden eddiginél nagyobb sikereket érnek el, és népszerűségük csúcsára jutottak.
|