Úgy 5 éves lehettem, mikor nagyszüleimnél fent északon egy Nógrád nevû kis faluban a tiszti telepen töltöttem a nyarat. Volt ott valami kultúrház féle ahol nagyapám volt a kantinos. Egyik nap zajt hallottam a nagyterem felõl. Bementem és láttam, hogy egy együttes pakol ki. Felmentem a színpadra, ahol az egyik katonasrác éppen a gitárját szerelte. Ma is tisztán elõttem van a kép, ahogy ámulva nézem a hangszert, ami annyira bonyolultnak tûnt azzal a sok húrral, hogy elképzelni sem tudtam, hogyan lehet rajta játszani . Azon a napon azt hiszem eldöntöttem valamit.

6 éves koromban kaptam meg az elsõ gitáromat amit édesanyám szülei hoztak olaszországból. Egymûanyag húros játékgitár volt, amin nagyon meg akartam tanulni játszani, de sehogy sem sikerült. Nagy kudarc volt számomra és most már tudom, hogy ebben jó része volt annak, hogy azon a gitáron gyakorlatilag nem lehet játszani. Így aztán mindenkit aki -e sorokat olvassa megkérek, hogy ne adjon gyerekeknek játékhangszert (zongorát, gitárt, dobot), mert a kezdeti érdeklõdésüket a zenélés iránt gyorsan és sikeresen tönkre lehet tenni egy hangszernek álcázott bóvli tákolattal. Vegyetek nekik rendes hangszert!

Jött az általános iskola, és valahogy bekerültem az énekkarba, amit a mai napig köszönök akkori tanáraimnak. Megtanítottak énekelni, helyesen levegõtvenni, és megtanítottak, hogy ne féljek közönség elõtt szerepelni.

Valamikor a 80-as évek, a Kádár rezsim és a középsuli vége felé, Balatonfenyvesen a haverokkal hallgatttuk az akkori kis és nagy punk bandákat. Expoited, GBH, Madness, Dead Kennedys, Sex Pistols, nameg az itthoniak: CPG, Európa Kiadó, Vágtázó Halottkémek azok amikre most gyorsan emlékszem.

Nyár volt, és minden ami ilyenkor kell: bulik, csajok, napozás és surf minden mennyiségben. Ja igen a szél és a csajok nem voltak minden mennyiségben, csak szerettük volna:)

Valamikor abban az idõben kezdtem el gitározni a többiekkel együtt, és vettem egy piros-fekete bolgár akusztikus gitárt. Az elsõ két accord amit megtanultam az A moll és az E moll volt. Nagy kihívást jelentett. Ez komoly, az újjaim nem akartak engedelmeskedni, aztán mikor már ment a váltás, jöttek a vízhólyagok. Megtnultam a Deep Purple Smoke on the water gitár alapját (persze nem a szólót:). Aztán a Black Sabbath Paranoid-ja jött. Annyira lelkes voltam, hogy rövidesen már a minden gitáros nagy álmát, a Felkelõ nap házát is le tudtam játszani:D.

Emlékszem egyszer állati rossz idõ volt és a szél se fújt, így Ádámék beállítottak, hogy csináljunk zenét. Fogtuk és összeszedtük a nyaralóban a lavórokat fakanalakat, és a dobra hasonlító kis pille székeket, nameg a jó kis bolgár gitárt. Elkezdtünk számot írni, tele "anarcia" és "rohadt szemét renszer" elemekkel, amiket fel is vettünk. Rémes volt:)

Véget ért a nyár, és jött a suli. Elkezdtem komolyabban gitározni és gitárt tanulni Csizmadia Sándortól. Sanyi nagy pol-beat dalszerzõ volt úgyhogy a csegevárát és a többi jó kis mozgalmi dalt elsõ kézbõl tanulhattam meg:D. Nem sokkal késõbb keresztanyámtól megkaptam az elsõ komoly hangszeremet egy Yamaha FG-340-es akusztikus gitárt.

De sajnos nem volt elég hangos, így hát szüleim legnagyobb tiltakozása ellenérehát vettem 10.000.- Ft-ert egy piros cseh Jolana elektromos jazz gitárt, és megalakítottuk a GRAMOXON nevû bandát, Természetesen az A betût jó rendesen bekarikáztuk:). A név onnan jött, hogy faterom a féltve nevelgetett fenyõfáit lepermeteztette abban a hiszemben, hogy a flakonban lombtrágya volt. De nem. Az üvegben a GRAMOXON nevû gyomírtó foglalt helyet, nehéz hónapokat szerezve a lepermetezett vegetációnak.

Telt az idõ és valahogy komolyabbra fordult a helyzet, a tagok cserélõdtek. És cserélõdött a név is PÁLMAFUCK-ra, természetesen az A maradt bekarikázva:)

Az elsõ fellépésünk a Nevelési Központ aulájában volt valami zenei fesztiválon, ahol játszottunk egy Sex Pistols számot, azt hiszem a God Save the Queen-t. Aztán jött még egy dal, s végül az "Anti zene", aminek emlékét a hová mész te kisnyulacska c. babdal gitártémája és refrénje õrzi. Elindult egy kis pogó. minek láttára a szám felénél lekevertek minket és Csizmadia Sanyi bemondta, hogy köszönjük szépen ennyi ebbõl elég volt.

De nem adtuk fel. Óriási lelkesedéssel koncertet szerveztünk a Bóly nevû falu kultúrházába. Készítettünk egy jó A4-es "plakátot" és kb. 30db fénymásolattal a kezünkben elindultunk ragasztani, amire mint késõbb kiderült az államvédelmisek azonnal fel is figyeltek.

Eljött a nagy nap. Lementünk Bólyba. Közben szereztünk más zenekarokat is, akik eljöttek játszani. Félreraktuk a székeket, kaptunk dobot, erõsítõket, és mikrofont a helyi metálbandától.

Elõször azt hittük nem lesz senki, mivel abban az idõben punknak lenni egyet jelentett az állandó rendõri zaklatással, amit kevesen vállaltak fel. Szállingóztak az emberek. Egy idõ után megérkeztek a mohácsi és bajai punk arcok, akiket nem ismertünk. A legmegdöbbentõbb az volt mikor megláttunk közeledni egy lovaskocsit, amit egy helyi paraszt hajtott, rajta egy rakás szegecses tarajos punkkkal. 5-óra felé megtelt a club, és elkezdõdött a koncert. Nyomtuk a számokat. Az elején még csak nézelõdtek a srácok, majd a harmadik számnál vad pogóba kezdtek. Valaki be akarta kapcsolni a disco lámpákat mire többen "LÁMPA NEM KELL!" kiáltásokkal bojkottálták a látványtechnikát. A dobot végig lábbal kellett tartani, mert végig ment elõre, miközben a mikrofonzsinórokat állandóan kirántották a közöttünk táncoló srácok. Elég vad buli volt:)

Aztán jött a hír, hogy a környék lakói kihívták a rendõröket. Menekülõre fogtuk és kalandos körülmények között hazaértünk. Másnap a suliban elkezdõdött a kommunista rezsim megtorló akciója. Az osztálytársaimat egyenként hívták le az igazgatóiba, kihallgatásra, csak engem nem. Majd kb. egy hét múlva beidéztek a rendõrségre. Hosszú kihallgatás, aminek eredményeképpen engem jelöltek meg fõbûnösnek. Mikor kérdeztem miért, a nyomozó csak ennyit mondott: " Minden együttesben a gitáros a vezetõ, ezt mindenki tudja." Na szóval megkaptam a rendõri irásos figyelmeztetés ami így szólt: "Politikailag éretlen fiatalkorúak befolyásolása miatt rendõri figyelmeztetésben részesítem..." A suliból majdnem kirúgtak. Az együttes többi tagja ezen papír felmutatásával azonnal politikai menedékjogot kapott Ausztriában, és most az USA-ban illetve Kanadában élnek.

Itt jópár év szünet következett a zenélést tekintve az életemben, ami így is maradt volna, ha nem veszek részt Duncan L. Lorien "Zene megértése" négy napos szemináriumán. Mmegdöbbentõ dolgokat hallottam, a zene területérõl. Megértettem, mi is a zene valójában. Miért van a zeneelmélet agyonbonyolítva, és kik csinálták, és miért misztifikálják túl azt a "naaaagy zeneértõk". Õszintén azt gondolom, hogy mindenkinek részt kellene vennie ezen a négy napon.

Késõbb a sors Los Angelesbe, Hollywoodba sodort. Emlékszem egyszer egy furgonban ültünk, mikor a gépet vezetõ fickó bekapcsoltam a rádiót és legnagyobb megdöbbenésemre jobbnál jobb zenék mentek benne. Metallica, Pearl Jam, Offspring stb. Alig akartam hinni a fülemnek. Amerika tényleg a rock and roll hazája. A szabadság gondolata, és a rock zene az amerikai nemzet kultúrájának a része, és teljesen alapvetõ volt, amikor beszéltem valakivel, és szóbajött a zene szinte mindenki a rock zenére gondolt. Aztán láttam, hogy minden középsulinak több rock bandája van, a rock club-ok elképesztõ számban találhatók, a házibulikon nem ritkán rock és punk zenék szólnak, sokszor élõben. Olyan volt mindha álmodnék! A punk is kicsit mást jelent. A felnõttek minden lökött utcán csatangoló srácot egyszerûen punk-nak hívnak, és sokkal elfogadottabb a mûfaj, mint európában.

Hónapokkal késõbb, mikor hazajöttem nagyon hiányzott ez az életfelfogás, és az a vidám punk zene, amit hallgattunk a srácokkal. Aztán eszembe jutott, hogy van itt valami amit elkezdtem, de nem fejeztem be annak idején.

Újra gitárt fogtam. Megkerestem pár régi havert és megalakítottuk az Aljas Kúszóbabot. Felhívtam pár srácot akik más együttesekben játszottak, és akik nagyon sokat segítettek. Emlékszem telefonon beszéltem Megyeri Ferivel a HétköznaPICSAlódások énekesével, hogy adjon tanácsot, hogyan tudnánk újra elindulni. Rövid beszélgetés után kiderült, hogy emlékszik a Pálmafuck-ra, sõt személyesen ott is volt azon az emlékezetes koncerten:)

Felvettük a California demót, amit legnagyobb megdöbbenésemre nagyon sokan elkezdtek hallgatni mindenfelé az országban. Aztán a Monokinis Lányok után jött a Térdelj le és szeress, a Bringakirály és a többi nóta. És lassan elérkeztünk a mai naphoz, amikor videókat csinálunk, készülünk a Szigetre és az õszi új bab album kiadására.

Sok minden megváltozott körülöttünk. Egyre többen hallgatnak minket, egyre nagyobb színpadokra jutunk el, de egy valami soha nem változik: